1.Fejezet
Találkozás
Seyla már megint a megszokott fotózásra tartott. Sokszor egyszerűen unt a kamera előtt álldogálni,de amikor a férfiak legeltették a szemüket rajta,kifejezetten örült.Örült,hogy nem hétköznapi lány,örült,hogy utána fordulnak,megismerik. Nem vitás,valóban kivételes lány .
Ha nem is tökéletes,hitelesen sikerül a modorával,a személyiségével megbabonáznia mindenkit,s így mindenki szemében tökéletessé vált a lány.
Az autójában ülve káromkodott épp,mivel már legalább fél órája ült a dugóban. Nem félt,hogy elkésik,hiszen úgy is elnéznék neki.
Amikor végre megindult a sor a lány megindult,aztán hirtelen azt vette észre,hogy valaki neki ment oldalról.
-A rohadt életbe!-zsörtőlödött,majd miután a kárt okozó autó hátrált,lekanyarodott,és kiszállt.
-Még is mi a fenét képzel?Miért jött nekem?-ordította az autósnak. Nem tudta ki ül bent,de amikor meglátta a sofőrt,egy kicsit meglepődött,hiszen kivételes adottságokkal rendelkezett. Kivételesen izmos,jóképű férfi volt. Seyla első gondolata egy kicsit ferde volt,de aztán sikerült vissza nyernie,a dühös énjét.
-Annyira sajnálom!-esedezett a férfi.-Én nem akartam,de maga csak úgy befordult,nem indexelt.
Seyla tudta,hogy igazat mond a férfi,de már csak dacból sem hagyta levitatni magát.
-Akkor is maga hajtott belém!-kiabálta.Most ön miatt elkésem!-nem,nem az zavarta,hogy elkésik,csupán ő akart lenni a szegény áldozat,mind mindig.
-Na jó hölgyem,én mondtam,hogy sajnálom,de nem én tehetek róla,hogy indexelés nélkül fordult be! -a férfin látszott,hogy már kezd dühbe gurulni,ami Seylanak nagyon is tetszett.
A lány lehajtotta a fejét,majd egy gyors pillantást vetett a sérült autójára. Luxus autót,akár a férfié.
-Akkor most mi lesz? Beperel?-kérdezte a férfi.
-Nem,az nem tenne jót a hírnevemnek.-mondta a lány,aki imádott villogni a köz ismertségével.
-Hát még az enyémnek...-köhintett a férfi,mivel ő is ismert volt,s nem is akárki,de ő Seylaval ellentétben,nem szerette hangoztatni.
A lány azon hezitált,hogy most játssza tovább az áldozatot,vagy adjon igazat a férfinak,s hagyja az egészet. A pénz már nem számított igazán neki,hiszen dús gazdag örökös nő volt,mi több,ő maga sem keveset keresett. Megcsörrent Seyla telefonja,az ügynöke volt az. Hamar felvette,s miután közölték vele,hogy ha tíz percen belül nem lesz, ott,keresnek mást,gyorsan letette,s fejet hajtott az édes igazságnak. Talán életében először.
-Nekem most mennem kell.-mondta mérgesen,és beszállt az autóba. A férfi még mondott valamit,de már nem hallotta,hiszen el is indította az autót,és sietett a fotózásra.
Seyla hamar odaért a fotózás helyszínére,s rossz kedvét nem titkolva,elég fancsali képet vágott miközben befelé sétált.
Felvette a neki szánt ruhát,majd beült a smink szobába. Sminkelés közben, a haját a fodrász babrálta.
Még mindig azon a tuskón járt az esze,aki belé hajtott. Beképzelt egy alak!-gondolta magában.
Végre kész lett a sminkje,és a haja. Elővette a csábos mosolyát,amit mindenki annyira imádott. Most épp a Gucci-nak állt modellt. Imádta a márkát,és nem volt kérdés,hogy elvállalja-e.
-Most feküdj rá a kanapéra kislány!-utasította a fotós.
Seyla könnyedén ráhajolt a fekete, bőr kanapéra. Már kezdte unni az egészet.
-Jól van,ennyi elég lesz.Ebből már lehet válogatni!-mondta a fotós. Seyla felkelt,elment az öltöző fülkébe átöltözni. Ahogy lehúzta a kicsiny bőr ruhát,észrevette,hogy kivágta a bőrét,s felszisszentet. A ruhát a fülkében hagyta,majd elment. Amikor a parkolóba ért,a táskában a kulcsáért kutatni kezdett. Miután végre megtalálta,az autójára pillantott. Nem a hatalmas horpadáson akadt meg a szeme,hanem az autóba lévő dobozon. Közelebb ment a dobozhoz,minden szögből jól megnézte. Kíváncsi volt,hogy vajon mit rejt. Közelebb ment a dobozhoz,majd egy gyors mozdulattal lekapta a tetejét.
Amikor meglátta,hogy mit rejt a doboz, majd nem felsikított. Egy fekete kis szőr gombolyag aludt benne. Seyla utálta a macskákat,sőt minden állatot.Amióta meghalt a kutyája,rájött,hogy az állatok csak fájdalmat okoznak az embernek,mert megszeretjük őket,majd itt hagynak minket. Megfordult a fejében,hogy itt hagyja az állatot,de mivel annyira békésen szunyókált,vissza tette a doboz tetejét,és becsapta a hátsó ülésre. Hamar maga is beszállt az autóba,s sietve beindította a motort.
Ki az a barom,aki pont az ő kocsijára tesz egy macskát?-kérdezte vagy ezerszer magában. Biztos volt benne,hogy nem fogja megtartani,az kizárt.
A lány félelme beigazolódott:a macska a doboz fedelét kezdte löködni.
-Sicc,sicc! Menj vissza!-kiáltozta hátra,ami használt,mert a macska abba hagyta a mocorgást,jobban mondva a doboz már nem mozgott.
Megkönnyebűlt,amikor végre a lakásához ért.Sikerült megúszni,egyetlen karmolás nélkül az utat!- lélegzett fel,s megcsodálta a gyönyörű fehér bőr üléseit.
Hamar felkapta a dobozt,s felrohant a lakásába.
-Most hova tegyelek téged? Mindent összefogsz piszkítani,és karmolászni! De jól figyelj,ha bármin tiszteleted hagyod,vagy egy icipici karmolást is meglátok,repülsz!-mondta az állatnak,majd letette a földre dobozostól.
Most vette csak észre,hogy a dobozban egy papír fecni állt.
Kivette a macska alól,és elolvasta. Nem volt egy hosszú,érzelmes,bőkezű levél. Csupán annyi állt rajta,hogy "Sajnálom." Seyla el nem tudta képzelni,hogy ki sajnál,és mit,mivel életében elég sokszor megbántották.Kezdve ma reggel a kávéházban,vagy a sofőr,aki belé hajtott. Ez csak a délelőtt volt. Mindennap van valami incidens.
Seyla a hűtőhöz sietett,és elővette a salátáját. Szigorú étrendje volt,amit utált,de senkinek sem vallotta be. Szeretett vidám,könnyű életű nőnek tűnni. Bár ez egyik sem volt rá igaz. Amióta az Eset történt,elég komor ,és magának való lett. Az Esetről senkinek sem beszélt,a barátai tudnak róla,de nem hangoztatják.Nagyon felkavarták a lányt,még a tinédzser éveiben. Egy meggondolatlandöntés miatt báttyja életét vesztette.
-Sicc!-kiáltott fel,amikor a macska az ölébe ugrott. Elkezdett nyávogni,amitől még idegesebb lett.
-Éhes vagy?-kérdezte.-És még is mibe adjak neked enni?-a porcelánjait sajnálta,olyan szépek!A nappaliba pillantott,ahol egy ajándékba kapott növény állt. Kivette alóla az alátétet,és abba öntött tejet a macskának.
-Elégedj meg ezzel,a tányéraimból nem kapsz!-nevetett. Észrevette,hogy túl "szívélyes" az állathoz,-legalább is a maga szívélyességéhez képest-s rögtön vissza fordult a salátájához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése