Novella 2./3 - Kényszer leszállás

                                                                         Idegenvezető

-Pattinson,ébresztő-vágott oldalba Blair.
-Mi van?-nyitottam ki a szemem,majd éles pillantásokkal halmoztam el. Elszundítottam a parton erre ilyen ébresztőt kapok.
-Oda kell adnod a mobilodat,hát ha az működik.Bár hozzá teszem kétlem,hogy az enyémnél bármivel többet tudna,de egy próbát megér-magyarázta.
-Már próbáltam és nem működik-mondtam nyomatékosan.
Blair felmorgott,majd miután letörölte a homokot topánkáiról vissza indult.
-Hé,váj meg kérlek-kiáltottam utána,majd mellé futottam.
-Ugye nem jó pofizni akarsz?
-Eszem ágában sincs,csak vissza megyek a házba.És mivel te is,veled tartok-nevettem.
-Te nem vagy normális,nagyon nem-sziszegte,majd irányt váltott és eltávolodott tőlem.Ámen.
Dean még mindig az ágyban lustálkodott.
-Bocsi főnök-kelt fel.
-Ugyan Dean,ez a te  szabadságod is,pihenj csak!-intettem,majd a konyha féleségbe mentem. Volt ott még mangó és narancs.Életemben nem ettem még olyan finom gyümölcsöket.  Érettek és frissek voltak. Nem tudtam egy helyben maradni,itt nem ment. Kisétáltam a házból,majd a dzsungel felé vettem az irányt.
-Vigyázzon uram,odakint sok az óriás kígyó-szólt egy kedves fiú hang. Hátranéztem és egy tíz év körüli fiúcska állt a hátam mögött.
-Talán magával kellene tartanom,értem a dolgom-ajánlotta magát kísérőnek.Hogy is mondhattam volna nemet?! Már mint nem a biztonságomat féltettem,de látszott rajta a kaland vágy és a segítőkészség is
-Ahogy gondolja uram-mosolyogtam rá.-Robert Pattinson-nyújtottam kezet.
-Benin Luo Galla-rázta meg a kezem. Kicsit töprengtem,hogy akkor most hogy is szólítsam,azt hiszem észrevette.- Egyszerűen Benin,uram-mosolygott.
-Rendben Benin,de igazán tegeződhetnénk ha már egyszer együtt megyünk az óriáskígyók fészkébe.Hívj csak Robnak.-nevettem,majd elindultam.Követett.
-Vigyázzon hova...Vagyis vigyázz hova lépsz,mert rengeteg pók és bogár van,hidd el nem szeretnéd hogy rád másszanak-mondta.
-Te sokat tudhatsz az itt élő állatokról.
-Itt aki életben akar lenni,annak tudnia kell,hogy mi jelent veszélyt és mi nem-magyarázta.Most tűnt csak fel,hogy mennyire jól beszél angolul. A többiek egy szót sem szóltak hozzánk eddig,vagyis angolul nem.
-Hogy-hogy angolul beszélsz? Már mit nem ez az anya nyelved..
-A többiek is tudnak,csak nem szeretik az idegeneket.De a megtudják,hogy elmondtam nekem végem..Kérlek ne...
-Nem árulom el,ne félj..
-Nézd!-mutatott a távolba. Egy gyönyörű vízesés volt ott.
-Mi gondolsz napnyugta  előtt elérünk odáig?-kérdeztem.
-Ha sietünk igen.nincs annyira messze,csak a sűrű növényzet lassít le bennünket.
Intelligens kis fickó meg kell hagyni..
-A szüleid nem fognak keresni?
-Dehogy. Ilyenkor minden korombeli járja a szigetet. Nem vagyunk a szüleinkhez kötve.Ők dolgoznak,és mi is,de jár a szabad idő. Mint most.
-Na és iskola? Van itt iskola?
-Van. A helyi szokásokról tanulunk,hogy képesek legyünk átvenni a szüleink munkáit. A termelést,gazdálkodást.
-Értem.
Ahogy mentünk egyszer csak egy sikoly törte meg a csendet.Egészen ismerős hang volt.
Elindultam a hang irányába,vagyis vissza fele. Benin követett.
Egyre többször ismétlődött a sikoly,most már szinte biztos voltam benne,hogy Blair az.
Rohanni kezdtünk,aztán a következő látvány fogadott: Blair egy fának dőlve zokogva segítségért kiabált  előtte pedig egy egész kicsi tarantula.  Az elméletem egyszerű volt.
Felkaptam egy botot és arrébb akartam tessékelni,de aztán azokat a csáp izéit  felém tartotta és már-már én is felordítottam. Nem hagytam magam alá becsülni,újra próbálkoztam,ám Benin megelőzött. Egy hatalmas lapu levéllel felkapta az állatot és egy közeli  fára tette. Ámulva néztük; mi két bátor felnőtt..
A fiú elfojtotta nevetését,de nem volt nehéz kitalálni,hogy mire gondol.
Viszont volt egy dolog ami nem hagyott nyugodni. Blair a természet lágy ölén?  Ez nem valami idilli kép volt.
-Hát te meg hogy kerülték ide? Csak nem követtél minket?-vádaskodtam.
-Én? Soha!-esett nekem.-Miért hiszed azt,te öntelt barom,hogy minden körülötted forog?-kiabált,majd letörölte a könnyeit.Már majd nem megsajnáltam,a pók áldozatául esett lányt...-Tanulmányozni akartam az állatokat,és a növényeket. Csak nem ennyire közelről-mondta,mire nevetésbe törtem ki.
-Semmi gond asszonyom.Tudja nem a természetben,hanem a természettel kell együtt élnie itt. Ha beljebb merészkedik találkozhat még efféle állatokkal,szóval ajánlom ne menjen egyedül ha ennyire tart tőlük.Egyébként el is tévedhet.Szerencse,hogy magára bukkantunk.-mondta Benin,akár egy betanított idegenvezető.
-Ha most megengeded Blair mi most elmegyünk a közeli vízeséshez-mondtam,majd visszaindultam a dzsungel belsejébe.
-Nem hagyhattok csak úgy itt!!!-kiabálta.Majd az következett amitől a legjobban féltem.-Veletek tartok!

Novella 2./2 - Kényszer leszállás

 Sziasztok!
Itt is vagyok a következő résszel a Kényszer leszállásból.
Remélem tetszik!
Puszi
       BabyDoll        

                                                                        2.Fejezet


                                                                            Paradicsom 

-Főnök-rázogatta Dean a vállamat. Úgy tűnik elaludtam. Talán már meg is érkeztünk?
-Hm?-nyitottam ki  a szemem majd elnyújtóztam.
-Most mondta be a pilóta,hogy a gép hamarosan leszáll.valami gond adódott és a láthatáron van egy sziget.Muszáj leszállni,nem bírja ki a reptérig,fél úton vagyunk-magyarázta.Kissé bepánikoltam.Rögtön a Végső állomás jutott eszembe. A fenének nézek ilyen filmeket.
-Lezuhanunk?-kérdeztem halkan.
-Drága istenem!-emelte égnek a szemét Dean .-Nem most mondom,hogy leszállunk az alattunk levő szigetre?
-Jól van na-mondtam megkönnyebűlten.-De onnan tovább megyünk majd,ugye?
-Senki sem tudja.A pilóta  azt mondta,hogy elvileg élnek civilizált emberek a szigeten,de kétli,hogy ott bármilyen alkatrészt betud szerezni. Sajnos még üzenni sem tud senkinek,mert bedöglöttek a  műszerek-sóhajtott. Miről maradtam le...Képes voltam végig aludni.Mondjuk ez  szerencsés,mert ha lezuhantunk volna,álmomban halok meg.
Körül néztem a gépben. Az összes ember arcán minimális pánik jelent meg. Szóval megnyugodhatok. Dehogy nyugodhatok! Hogy a francba nyugodhatnék,amikor ott ragadunk egy szigeten az isten háta mögött?!Dean hátradőlt és a mobilját babrálta.
-Nincs tér erő-dobta vissza a bőröndjébe.

 -Repülőn persze,hogy nincs.Majd talán a szigeten-bizakodtam.
Kinéztem az ablakon,valóban egy aprócska sziget felett köröztünk. Elég fura elképzeléseim voltak arról,hogy egy ekkora repülő,hogy landol azon a kicsi szigeten.
Ahogy lejjebb ereszkedtünk észrevettem pár bambusz házat a távolban.
A víz sekély oldalára ereszkedtünk,majd a gép  homok takaróra érkezett.Pár fának neki ütközött az eleje,de komolyabb hiba nem történt. Mindenki szépen lassan felállt,majd liba sorban kikecmeregtünk.
-Egyenlőre várjanak kérem itt,rögtön jövünk-mondta az egyik pilóta és elindult a házak felé. Ahogy jobban szem ügyre vettem a terepet,egész szép volt. Rengeteg fa és bambusz ház volt.
-Na itt is vagyok-tért vissza a pilóta egy fekete nővel.-Ő itt Lhuana Mayra,itt élő. A törzs megengedte,hogy pár házat igénybe vegyünk. Kérem mindenki legyen tisztelet tudó az itt élőkkel. A csomagjaikat rögtön megkapják. Hármasával költöznek be egy-egy házba,az ülés rendjük szerint. Eva kérlek olvasd fel a megadott ülés rendet-motyogta tovább zavarodottan a pilóta,majd visszament a gépbe. Mi ez? Lost?  Dean egy percre sem tágított mellettem.
Sorolták a neveket,majd ez a nő,Lhuana beinvitálta sorba  a jó népet.
Hirtelen Dean és az én nevemet említették.Megkönnyebbültem  egy pillanatra,majd az utána következő név hallatára pánikban  törtem ki .-és Blair Wilkinson...-hallottam meg a sátán nevét.Kérdőn néztem Deanre. Nem lehet,hogy azzal a nővel kell egy "kunyhóban" laknom.Aztán eszembe jutott,hogy tök logikus az egész-kizártam az ördög műve elképzelésemet;-mivel elvileg mellette kellett volna a gépen ülnöm. De akkor sincs ez így jól. Lhuana intett,majd Dean felkapta a csomagjainkat és elindultunk. Hirtelen megpillantottam egy fancsali arcot.Szóval neki sem tetszik a dolog. Ezen nevetnem kellett,mert legalább pokollá tudom tenni az ittlétét.
-Maga csak ne nevessen-suttogta oda nekem Blair.-Ebben semmi vicces nincs.
-Nem tegeződhetnénk? Olyan fura ez a "maga" szócska-mosolyogtam rá.
Lassan odaértünk a házhoz. Lhuana kinyitotta az ajtót,majd intett és elment. Emeletes ház volt,vagy legalább is az ágyak emeleten voltak. Olyasmi, mint a Kék lagúnában,csak sokkal modernebb. Bizonyára turistákat is fogadnak itt,vagyis előbb-utóbb jönnie kell egy repülőgépnek.
Blair rögtön elfoglalta a legnagyobb ágyat,majd a cuccait is kipakolta.
Mi Deannel nyomoroghattunk ketten az aprócska francia ágyon. Igazságos...
Később egy férfi hozott nekünk ágyneműt,gyümölcsöket,vizet és egyéb dolgokat amire szükségünk lehet.


Másnap fura volt,hogy addig alhattunk míg csak akartunk.Se ébresztő,se villamos zakatolás,semmi.
Felnéztem az ágyból.Blair a laptopját csapkodta éppen és zsörtölődött.
-Na,nem működik?-vigyorogtam rá.
-Neked is jó reggelt-vágta rá,majd egy hatalmasat ütött a laptopba.
Dean még mindig úgy horkolt,ahogy egész éjjel tette.Biztosra vettem,hogy jó pár órát fog még aludni... Csendben kiszálltam az ágyból,lezuhanyoztam,felöltöztem és terep szemlére indultam. A falusiak vagy hogy nevezik az itt élőket,már  egytől-egyik tevékenykedtek.Lementem a partra,ahol a gyerekek fociztak. Olyan más volt itt minden. Az emberek összedolgoztak,hogy jussanak egyről a kettőre,a gyerekek gyerekek voltak,élvezték a munkát,az életet.A természetről nem is beszélve. Folyamatosan madarak repkedtek és csiripeltek mindenütt. Itt ez a Brazília és Afrika közti kis sziget maga a paradicsom.

Novella 2./1 - Kényszer leszállás

 Sziasztok!
Most a másik novellával jöttem,remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeket. Jó olvasást!
Puszi
        BabyDoll

                                                                        Kényszer leszállás

                                                                   1.Fejezet

                                                               

                                                                            Indulás


-Dean! Hol a kávém?-kérdeztem testőrömet,bizalmasomat,akit barátként is említhetek.
-Nem tudom főnök,letetted a pultra-mutatott oda,de ott nem volt.-Viszont 9:00-kor indul a repülőgép,ideje lenne pakolódni.
-Te elpakoltál már magadnak?
-Már tegnap este-mosolygott kissé gúnyosan.-Hát jó-vettem erőt magamon.Elnyomtam a cigimet,és felálltam. Jó lesz távol lenni a munkától.A sajtó egyre messzebbre megy,én pedig már nem bírom épp ésszel.A múltkor is percek kérdése volt,hogy bemossak annak a tahó riporterek. Szerencse,hogy Dean idejében elcsípett.Amikor Stephaniet  kérdeztem,azt mondja,hogy majd idővel kisebb érdeklődést tanúsítanak felém,de kezdem azt hinni,hogy most már örökké Robert Pattinson leszek,a sztár,mint hogy Robert Pattinson, egy átlag, londoni fickó...
A legfontosabb cuccokat a bőröndömbe dobáltam.Nem viszek túl sok mindent. Viszlát Hollywood!Irány a fáraók földje! Ott aztán jó meleg lesz,és legalább messze leszek a paparazziktól. Ha kipihentem magam,utána meg irány London! Átkozottul hiányoznak a szüleim,és az idegesítő testvéreim is. Imádok repülni,és most át az Atlanti óceán fölött,igazi élmény lesz.
Miután végeztem a csomagolással,Dean levitte a csomagjainkat a taxiba. Jó pár éve már a testőröm,megérdemli a pihenést.Meg azért nem árt távol sem a biztonság.
 Utoljára körülnéztem lakásomban,majd a taxihoz mentem.Némán ültünk végig a reptérig.
-Itt várj főnök,én elrendezem a jegyeket-utasított Dean.Kerestem egy padot magamnak,oda cuccoltam. Már volt ott egy hatalmas koffer,még hozzá citromsárga.Ki a csudának van citromsárga bőröndje?! Jézus...Próbáltam nem nevetni,de tényleg nagyon furcsa táska.Ízléstelen.
-Héé-kiáltott rám egy éles,visító női hang. Baromi jó,felismert-gondoltam,de elég tévúton jártam.
-Mondja,maga nem látja,hogy az a hely foglalt?Ott a bőröndöm is!-ripakodott rám egy alacsony,barna hajú,hófehér bőrű,elegáns lány.Mint egy szobor.
-Na jó,látom nem csak értetlen,süket is...Ez az én helyem,úgy,hogy szíveskedjék másik pad után nézni-magyarázta tovább,olyan átéléssel,és felsőbbrendűséggel,hogy kínomban már csak nevetni tudtam.
-Most ez komoly?-nyögtem ki végül már-már nevetve.-Komolyan egy pad miatt üvöltözik velem?-vigyorogtam rá.-Nem kellett volna elmennie,és akkor nem foglaltam volna helyet a maga kiszemelt padján!-mentem bele a játékba,bár koránt sem volt az.Inkább háború.Lehet,hogy eljön a harmadik világháború?
-Barom-bökte ki,majd felkapta azt az ízlésesnek nem nevezhető bőröndöt és elviharzott.
-Minden rendben?-érdeklődött a visszatérő Dean.
-Hát persze,minden a legnagyobb  rendben-nevettem. Senki nem ronthatja el a nyaralásom.Főleg nem egy ilyen hibbant tyúk.
 A telefonom csörögni kezdett.Remek,Steph.Kinyomtam,majd ki is kapcsoltam.Engem ebben a három hétben senki sem zavarhat.
Fél órát vártunk,majd végre felszálltunk a gépre.
-Na ne-nyögtem,amikor a helyemhez értem,majd kínos nevetésbe törtem ki.-Dean,ez a nő nem ülhet mellettem,az kizárt.
-Lám-lám-pillantott fel a Cosmo legújabb száma felől. Nők...
A drága "barátnőm" felállt,majd szólt a stewardessnek.
-Rögtön intézkedünk-csak ennyit mondott neki a nő.  Fellélegeztem.Elmegy az első osztályról.Hála az égnek.
-Mr. Pattinson-fogta meg a vállam az előbbi stewardess-Kérem kövessen-mondta,majd döbbenten azt tettem amit mond. Ki ez a nő?Nekem járna az első osztály könyörgöm...
-Azt hiszem félre értett valamit.Az ott az én helyem.nekem kell ott ülnöm-magyaráztam neki,de rám sem hederített.
-Nézze,Miss Wilkinson nem szívesen látja magát ott,én pedig csak az óhaját teljesítem.
-Legalább elárulná a teljes nevét?Már mint a hölgynek,aki elüldözött maga mellől-kértem miután leültünk Deannel az új helyünkre.
-Blair Wilkinson-mondta,majd elsétált.
Szóval Blair  a neve ennek a kis  kígyónak... Elővettem egy könyvet,egy régi klasszikust,majd  elkezdtem olvasni. A gép hamarosan felszállt,és csak élvezni akartam az út hátralévő részét.